A Zöld Csillag

A Nap valójában zöld színű.

 

 

 

 

 A Zöld Nap

 

 

 

Valóban lehetséges az, hogy a Nap zöld lenne? Állítólag igen, bár ezt magam sem hiszem. Azonban a Net-en találtam egy logikusan hangzó BME cikket, csakhogy pillanatnyilag nem találom. Egyenlőre türelmet kérek, és addig is  behelyezek néhány alapvető ismeretet , amely lazán kapcsolódik a cikk címéhez. Reménykedem abban, hogy a korábbi saját véleményem is eszembe jut majd. 

 

 

           A látható spektrum (vagy látható fény) az elektromágneses                           spektrumnak az a része, amit az emberi szem érzékelni, vagyis látni               tud. Hétköznapi értelemben gyakran fénynek nevezzük, röviden                     ennek  az összetételét foglaljuk össze.

 

           idézet:  (Fénytani alapismeretek 1. Írta: Chili Meli )

 

               

 

 

          A látható fény

       Az emberi szem számára a látható fény az elektromágneses sugárzás egy szűk tartományát jelenti, ami 390 és 750 nanométer közé esik. Frekvenciaértékben ez 790-400 THz (terahertz). A szem és az agy által értelmezhető színek száma több, mint a látható spektrum színeié, mivel a szem a színek keveréséből előállított színeket is képes érzékelni, mint például a lila és a rózsaszín.

     A földi légkör jelenléte miatt alakult ki, hogy mi az előbbi tartományt érzékeljük és nevezzük látható spektrumnak. A bolygó légköre ebben a tartományban engedi át a fényt (egyszerűség kedvéért nevezzük így), ezért az evolúciónk alatt az emberi szem erre a tartományra lett érzékeny. A rádióhullámok bizonyos tartománya számára is "átlátszó", de a szem nem alkalmas ezeknek az érzékelésére.

     A látható fénynél hosszabb hullámhosszokba eső sugárzás neve "közeli infravörös", míg a rövidebbek pedig "közeli ultraibolya".

    Az állatfajok jelentős része képes az emberi szem által érzékeltnél szélesebb spektrumban látni, ezért például a háziméhek az UV tartományban látható "színek" segítségével ismerik fel az egyes virágokat. Mivel ezek számunkra nem láthatóak, ezért nem tekintjük a látható spektrum részének.

  • Ezért látjuk kéknek az eget.
  • Ha az összes színt tartalmazó mixből kivonjuk a kéket, akkor sárgát kapunk – ezért látjuk sárgának a Napot.
  • Ahogy közeledik a naplemente, úgy esik be egyre alacsonyabb szögben a fény, vagyis egyre vastagabb légkörrétegen kell átjutnia, míg eljut a szemünkhöz, egyre erősebb az alacsony hullámhosszú színek szóródása – ezért válik a Nap narancssárgává, majd vörössé, amikor lemegy...

 

A teljes válasz tehát arra, hogy milyen színű a Nap, az, hogy ugyan sárgának látjuk, de igazából szivárványszínű, amiből a zöld a legerősebb, de ettől még fehér.

 

Részlet Hanula Zsolt  internetes hozzászólásából ( Milyen színű a Nap?)

  

         Aki tanulta fizikából a fekete test sugárzását, annak bizonyára ismerôsnek tűnnek a következő mondatok: „A napfelszín hőmérsékletének (kb. 6000 fok) megfelelő fekete sugárzás spektrális eloszlásának a maximuma körülbelül 550 nano-méter. Ugyanitt van a maximuma a szem érzékenységi görbéjének is.” Ez a két állítás együtt azt sugallja, hogy nem véletlenről van szó. A szem érzékenysége nyilván igazodott a Nap sugárzásához, a törzsfejlődésünk  során erre optimalizálódott.. . .

 

             ”Az interneten lévô friss anyagok között is találhatunkigen markáns megfogalmazásokat [3], a Wien-törvénytismertetô résznél szerepel (magyar fordításban): „a Napsugárzásának maximuma a zöld színnél van (a szemünkerre a színre a   legérzékenyebb).”  

      ”Az egyik legérdekesebb idézet e témával kapcsolatban a clevelandi Case Western Reserve University honlapján található (magyar fordításban): „A Nap sugárzására a maximum 501,4 nm-nél van, ami a látható spektrum zöld részébe esik. Ha azonban ránézünk (amit persze sohase tegyünk, mert a szem károsodhat!), a Nap inkább sárgának látszik. Eddig senkinek sem sikerült megmagyaráznia, hogy miért tûnik a Nap sárgának ahelyett, hogy zöld lenne. Azonban érdekes tény, hogy szemünk körülbelül ilyen hullámhosszú zöld fényt lát a legjobban."

 

(Ákos Antal,BME Finommechanikai, Optikai Tanszék

Kály-Kullai Kristóf, Farkas Henrik BME Kémiai Fizika Tanszék)

 

      

 

        A magam részéről tudomásul veszem azt az érvelést, hogy a légkör nyeli a kék színű napsugarakat  és ettől látjuk mi zöldnek a Napot. Azonban nem tartom elég erősnek ezt az indoklást, és meg tudok említeni egy ellenpéldát is. Manapság az űrhajósok kint röpködnek a világűrben, távol a földi légkörtől. Ámde egyikőjük sem mondta elámulva, hogy ő zöldnek látta a Napot és a csillagokat. Így azután a színek rejtélyében Jómagam sem tudok eligazodni. A kérdés azonban szórakoztató, érdemes lehet tovább gondolkodni rajta. 

 

 

      Kelt, 2021-08.24.

 

                                                                       

 

                                                                        Tassi Tamás

Gépészmérnök

Hobby csillagász

aparadox.hupont.hu

 

 

  

 

 

 

                     Egy további link,mely a napsugárzással kapcsolatos:

 

 

   Klímamentés!   lásd    itt ! 

 

 

 

                  Megtekinthető az összes honlap látogatottsága: lásd  itt!

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 13
Heti: 52
Havi: 300
Össz.: 23 270

Látogatottság növelés
Oldal: A Zöld Nap
A Zöld Csillag - © 2008 - 2024 - a-zold-csillag.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »