Két Nap egymásban

 

 

 

 

 

Immáron mintegy évtizede a globális felmelegedés korszakát éljük. Korábban ezt még sokan vitatták, véletlennek vagy rövid átmeneti állapotnak tekintették. Napjainkban már egyértelműnek látszik, hogy egy súlyos felmelegedési korszakban vagyunk benne, akár rövid lesz ez, akár hosszú. Ez a Földre vonatkoztatva azt jelenti, hogy az egyenlítői sáv kicsit melegszik, a mérsékelt égövi sáv közepesen, míg a pólusok környéke melegszik legjelentősebben. A változás itt látszik leginkább, mert olvadoznak, töredeznek a jégtáblák, a gleccserek pedig gyors tempóban siklanak bele a tengerbe. Hazánk a mérsékelt égövben fekszik, és tapasztalhatjuk, hogy a telek melegebbek, ritkább a hó és a fagy. A tavaszok megrövidültek, gyorsan befordulunk a hosszú forró nyárba, és sajnos gyakorta a kibírhatatlan kánikulákba.

A felmelegedési folyamatnak legalább kétféle oka van. Vagy a Nap sugároz több meleget, vagy a földi légkör és  a földfelszín nyel el több napsugarat, és ezáltal kevesebbet sugároz vissza a világűrbe. A leghangosabb vélemények szerint a légkör 3 % - os  szén-dioxid tartalma okozza a bajt. A szén-dioxid ugyanis átengedi magán a fénysugarakat, azok leérnek a földfelszínre, ahol nagyrészt hővé alakulnak. A talaj visszasugározza az energiát, most már infravörös hősugarak formájában. Ezeket viszont már elnyeli a szén-dioxid és a hőt bent tartja a légkörben, tehát nem engedi visszasugározni a világűrbe. A teória jónak látszik, de mégsem ez a probléma megfejtése. Ha a Földnek semmilyen légköre nem lenne, akkor a jelenlegi átlaghőmérséklet (+14 fok) 33 fokkal lenne alacsonyabb (-19 fok). A szén-dioxid hatása ebből az értékből mindössze 3 fok, a 33 fok mellett szinte eltörpül. Nem indokolt tehát a szén-dioxid kibocsátást maximális energiával üldözni, nem ez a megoldás útja. A szén-dioxid kibocsátásra költött pénz valójában veszendőbe megy, csalfa délibábot kerget a kis Greta.

A Napot úgy ismerjük, mint egy nagy izzó korongot az égbolton. Valójában 1,5 millió kilométer átmérőjű gömbről van szó, melynek belseje 14 millió fok, külső felszíne 6000 fok. Azonban a Napot kívülről egy láthatatlan napkorona is körül veszi, ami erősen eltér a látható résztől. Ha ezt a koronát eltávolítanánk a Napról, és elhelyeznénk mellette az égbolton, akkor egy kékes, szinte tökéletesen áttetsző, jóval nagyobb gömböt kapnánk. Ennek hőmérséklete megdöbbentően magas, 2 millió fok. A csillagászok azt állítják, hogy ezt az igen forró gömbhéjat a 6000 fokos Nap fűti fel valamilyen rezonáns módszerrel. Ez ideig senkitől nem sikerült megtudnom a módszer mikéntjét és jómagam sem tudok semmi ilyesfélét elképzelni. Számomra ez a folyamat szinte hihetetlen.

Nyilvánvalónak tűnik, hogy napjainkban több láthatatlan UV sugárzás keveredik be a napfénybe, mint régebben. Időnként a napfény zavaróan erősnek és szembántónak tűnik, a normál színek pedig fakóbbnak látszanak. Ugyanezt a hatást  egyértelműbben mutatja a fényképezőgép, ahol az elkészített kép ugyancsak fényes és fátyolos, a tárgyak képe pedig fakó. Egy UV szűrő felhelyezésével azonban a kép minősége megjavul, mert megakadályoztuk az ultraviola színt abban, hogy beterítse a fényérzékeny lemezt.

Manapság már itt-ott hallhatunk egy kísérleti állapotban lévő különleges folyamatról, az un. langyos porfúzióról. Ez a folyamat a kisebb atommagok egyesülését takarja, és persze ezen közben fúziós energia keletkezik. A Napkorona rendkívül magas hőmérséklete miatt az ily módon keletkezett energia UV (ultraviola) sugárzás formájában érkezik a Földre - némi röntgen és gamma sugár kíséretében. Az UV sugarakat W. Herschel fedezte fel oly módon, hogy egy kősó prizmával eltérített és színeire bomló napsugarak fölé egy sötét tartományba hőmérőt tett be. A hőmérő itt is gyors felmelegedést mutatott, tehát jelezte, hogy az UV tartományban is jelentős energia érkezik hozzánk.

E témáról beszélgetve magasan jegyzett űrkutatókkal azok úgy nyilatkoztak, hogy a nap sugárzási intenzitásában nem volt és nem is várható számottevő változás. Azonban ennek ellenére nem zárható ki, hogy nem nőtt a Napkorona energia-kibocsátása, mert nagyfrekvenciás tartományt esetleg nem mérik olyan pontosan. Élenjáró vélemények szerint az évtizedek során ebben a tartományban ténylegesen nőtt az energia-kibocsátás. A mérések ezt azért nem mutatták ki, mert a tenger észrevétlenül elnyelte a növekményt.

Mielőtt a megoldás lényegére térnénk, tegyünk egy látcsöves kirándulást a Szaturnusz gyűrűihez. Ezek a gyűrűk rendkívül nagyméretűek, ámde nagyon keskenyek. Ez a felfedezés egy 300 éves történet, ami azzal kezdődött, hogy Galilei meglátta és publikálta a gyűrűket a Szaturnusz körül. Aztán megszületett a neves tudós Newton, és akárhogy próbálkozott, semmiféle gyűrűt nem látott és arra gondolt, hogy Galilei tévedett. Ugyanis az volt a helyzet, hogy a keskeny gyűrűk élükkel fordultak a Föld felé és éppen akkor nem voltak láthatóak. Manapság közelebbről is megfigyelték a gyűrűket, melyek egyébként ismét láthatóak. A közeli felvételek megmutatták, hogy a gyűrűkön itt-ott néhány kilométer magas hullámok is vannak, melyek talán a sávokat létrehozó terelő holdak gravitációjának következménye.

 

 

 

 

 A Szaturnusz gyűrűi

 

 

 

 

Más a helyzet a Nap bolygóinak esetében. A bolygók keringési síkjai nem esnek egybe, pedig megpróbálják egymást egy síkba igazítani, de hosszú keringési idejük miatt ez a folyamat még nem fejeződött be. A Szaturnusz gyűrűiben a jégkristályok (és a 75 Szaturnusz-hold) már sokkal több keringést végeztek el, és lényegében egy síkba kerültek.

Naprendszerünk a Tejútrendszer egyik karjában helyezkedik el, mintegy 26 millió fényév távolságra a forgási központtól. Keringési ideje 250 millió év, ezért csak viszonylag kevés kört tett meg. Még ferde síkban mozoghat, mert a többi csillagnak nem volt ideje behúzni őt a középsíkba.

Keringése során tehát nem marad a középsíkban, hanem azt keresztezve föl-le bukdácsol. A Tejút meglehetősen lapos és ezért a középsíktól távolabbi részek kevesebb atomot, molekulát és port tartalmaznak. Onnan visszaérve a középsíkba a részecskék sűrűsége átmenetileg megnő és ütközik naprendszerünk saját poranyagával. Mint majd látni fogjuk, nem is annyira az ütközés, hanem egy különleges magfúziós folyamat termeli a rejtett energiát.

Az energiatermelő folyamat pedig nem magfúzió, hanem az un. transzmutáció, a részecskék atommagjainak összeolvadása. Ez nem hő és nyomás útján történik, hanem  elektrosztatikusan. Ez a fúzió nem a szokásos módon, azaz  hő és nyomás segítségével történik. Ez esetben a magfúziót az apró porszemcsék elektrosztatikus összetapadása indítja el, és segíti elő az atommagok összeolvadását. Az a helyzet, hogy minél kisebb méretűek a porszemcsék, annál nagyobb elektromos feszültség jelenik meg a felszínén a befogadott töltés hatására.

Úgy tűnik, hogy a feszültségek legyőzik az elektronhéjak távol tartó hatását, valamint az atommagok nagyon erős taszítását, érintkeznek majd összeolvadnak.

Minden ilyen összeolvadás nagyobb rendszámú és kisebb energiájú atommagot eredményez. Az energia-különbség foton formájában, illetve gamma-sugárzás formájában távozik, és irányítottságától függően esetleg eléri Földünk felszínét. Mi pedig csodálkozunk, hogy egyre melegebb van, miközben a Nap kisugárzása a szokásos tartományban nem változik. Meglehet, hogy ezt a fúziós folyamatot ma még nem tudják előre jelezni. Az elmondottak szerint tehát a Föld időszakosan többlet-energiát is elnyelhet. A sűrű hőhullámok azt mutatják, hogy sajnálatos módon éppen ezt az időszakot éljük át.

Megjegyzem, hogy a magam részéről próbáltam megoldásokat keresni a  jelenlegi felmelegedés gyors ellensúlyozására, és úgy érzem, hogy két megoldást is találtam. Az egyik javaslatom kisebb léptékű, az un. Borostyán függöny. (Részletesebben lásd itt!) Ez a  megoldás  a városi lakosság védelmére vonatkozik, és természetesen nem pótolja a földfelszín teljes védelmét. A tragikus helyzet az, hogy immáron 5 magyarországnyi felperzselt őserdőt kellene pótolni.( A facsemete ültetési kampány reménytelen próbálkozás, és  nyilvánvaló zsákutca.) Hamis bizakodást nyújt, még évszázados késéssel sem fogja pótolni az  az elveszett őserdőket.

A másik javaslatom nagyobb léptékű, erőteljesebb és azonnali hatású eredményt ígér. Ennél porfelhő fellövését javaslom egy meglévő, gravitációsan semleges területre  űrrakéta segítségével. Ez rövidtávon bár, de szétszórja a ráeső napfényt, és reális esély van a  2 % - nyi napsugár-csökkentésre. Sima ügy, mert rakétázni manapság már igen jól tudunk.

(Részletesebben lásd itt!)

 

 

 

 

Tassi Tamás

gépészmérnök,hobbi fizikus

tud.ism.szakíró

aparadox.hupont.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

    

 

                                 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Két Nap egymásban
A Zöld Csillag - © 2008 - 2024 - a-zold-csillag.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat